Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

A háromnapos böjtölés megújítja az immunrendszert

Ezt állítja egy friss tanulmány
2017. August 19.

Annak ellenére, hogy a böjtöléses diétákat számos táplálkozási tanácsadó kritizálta, egy áttörésnek titulált friss kutatásból kiderül, már egy háromnapos kúra megújíthatja az immunrendszert – akár időseknél is. Ahogy írják, az éhezés beindítja az őssejteket, így azok több fehérvérsejtet termelnek, mely köztudottan segít meggátolni a betegségek és fertőzések kialakulását.

A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói szerint ez a felfedezés olyan embereken segíthet, akiknek nem ép az immunrendszere (pl.: kemoterápián részt vevő rákos betegek). Továbbá az időseken, hiszen az évek előre haladtával már nem olyan hatékony az immunrendszer.

A fehérvérsejtek fokozott termelése mellett a már nem funkcionáló, sérült részek pedig kijutnak a szervezetből. A hosszabb időtartamú éhezés viszont arra késztetei a teste, hogy a zsír- és glükőztartalékokhoz nyúljon, illetve lebontja a fehérvérsejtek jelentős részét. Minden böjtölési ciklusban a fehérvérsejtek ezen csökkenése az őssejtben a hiány pótlásának folyamatát indukálja.

A kísérlet során az alanyokat arra kérték, hogy hat hónapon keresztül 2-4 napos ciklusokban böjtöljenek. A kutatók az előzőek mellett azt is felfedezték, hogy a hosszabb böjtölés során az öregedéshez köthető PKA enzim, továbbá a rák kialakulását és a tumor növekedését elősegítő hormon is távozik a szervezetből.

Néhány brit kutató viszont kételkedik az eredményekben. Chris Mason regeneratív gyógyászati professzor azt állítja, potenciálisan hasznos lehet, mert nem nagy időtartamról van szó, így nem károsítja a beteg emberek szervezetét sem. Viszont hozzá teszi: „A legésszerűbb megoldás az lenne, ha ezt az eredményt gyógyszerrel is el lehetne érni. Nem hiszem, hogy az éhezés lenne a legjobb mód, inkább a rendszeres táplálkozás mellett vagyok.”

Ehhez a kutatást vezető egyik professzor hozzáfűzi, nincs bizonyíték arra, hogy a böjtölés rossz dolog, viszont arra igen, hogy eredményes. Kiemelte, hogy további vizsgálatok szükségesek még egy pontos eredmény megállapításához, viszont az eddigi eredmények is ígéretesek.

forrás: telegraph.co.uk

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mi az az 5:2 diéta?

Mi az az 5:2 diéta?

Mielőtt követni kezdenénk, ismerjük meg

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!