Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Sőt, egy új tanulmány szerint az egészségünket is óvjuk vele.

A fiatalok nem mosnak elégszer fogat

A rendszeres fogmosással rengeteg költséget spórolunk – a fogaink egészségének megőrzése mellett
2018. March 15.

Egy felmérés kimutatta, a milleniálok (az ezredforduló környékén születettek) 30%-a csak naponta egyszer mos fogat. A kutatást a Hello Products, egy szájhigiéniával foglalkozó startup kezdeményezte. Másik visszataszító eredményük, hogy az átlagember minimum két napot is kihúz anélkül, hogy akár egyszer is fogat mosna.

„Annak ellenére, hogy a legtöbb ember tisztában van a szájhigiénia fontosságával, sokan még mindig kerülik a rendszeres fogorvosi ellenőrzést.” – állítja Craig Dubitsky, a Hello Products alapítója. A milleniálok pedig az a csoport, mely leginkább ódzkodik a fogdokitól. Másik érdekes adat ehhez kapcsolódóan, hogy a megkérdezett 2000 amerikai közül 33% inkább kihúzna egy hónapot szex nélkül, minthogy beüljön a fogorvosi székbe.

A fogászati szűrés kerülése a milleniálok álláslehetőségeire is hatással van. Az American Dental Association (Amerikai Fogászati Szövetség) egy felméréséből kiderült, háromból egy felnőtt (18-34 év közötti) tart a mosolygástól a fogpróblémái miatt. 28%-uk pedig azt mondta, a fogaik állapota befolyásolja az interjún való szereplésüket.

forrás: Hello Giggles

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

5 tipikus kifogás, hogy miért nem eszünk reggelit

5 tipikus kifogás, hogy miért nem eszünk reggelit

Te nem reggelizel? Hát nem, mert…
Mennyi salátát kell ennünk, hogy fiatalon tartsuk az agyunkat?

Mennyi salátát kell ennünk, hogy fiatalon tartsuk az agyunkat?

Egy friss tanulmányból kiderült, a zöldségfogyasztás csökkenti a memória romlásának esélyét
Ezt az étkezési tippet teljesen felesleges megfogadnunk

Ezt az étkezési tippet teljesen felesleges megfogadnunk

A mindent csak mértékkel elv megbukni látszik.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!