Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A 11 leghasznosabb dolog lefekvés előtt

2017. March 7.

Mindannyiunk számára nélkülözhetetlen a pihentető alvás – amelyet remélhetőleg egy kellemes ébredés követ. Érdemes már a lefekvés előtti órákban odafigyelni a nap végi tevékenységeinkre, mert befolyásolják az éjszakai pihenésünk minőségét. 

1. Ágyazzunk be reggel: Nincs szükség a legprecízebb módszerekre, csak egy alap szintű rendre.

2. Ne olvassunk e-maileket: Lehet, hogy a kolléganőnknek még belefér este 10-kor üzenetet írnia,  de nekünk nem kötelességünk rá egy órán belül válaszolni – sőt elolvasni sem. Húzzunk egy idővonalat, ami után már nem nézzük meg a leveleinket.

3. Minél hamarabb bújjunk a pizsamánkba: Ha 100%, hogy nem megyünk már sehova, akkor irány a zuhany és  pizsamát fel!

4. Készítsünk vacsorát: Még ha csak egy szendvicsről is van szó, alkotunk, kikapcsolódunk és finomat eszünk.

5. Készítsük elő a hétvégi vacsorát: Vásároljunk be időben, vegyük ki a felengedni kívánt húst a hűtőből, ellenőrizzük, megvan-e minden hozzávaló.

6. Találkozzunk barátokkal: Nem kell begubózni és unatkozni csak azért, mert kedd esete van. Irány egy koktélozó vagy egy jó kis edzés a barátnőkkel.

7. Kell egy kis otthoni filmezés:  Hagyjunk időt kedvenc sorozatainkra.

8. Csokievés: Nem egy egész táblával, csak egy kevéske – nem árt, főleg ha egy kis édesre vágyunk vacsora után. Az étcsoki a legjobb választás!

9. Teázzunk: A gyógynövény teák – pl.: gyömbér, kamilla, citromfű – ellazítanak. Viszont a zöld teát kerüljük, abban több a koffein.

10. Kapcsoljunk be lefekvési ébresztőt! Micsoda paradoxon, már csak ezért is érdemes kipróbálni.  Ha már 11-re ágyban szeretnénk lenni, célszerű beállítani egy emlékeztetőt 10-re, ami jelzi, hogy lassan alvásidő.

11. Olvassunk! Bújjunk be a takaró alá kedvenc könyvünkkel vagy magazinunkkal.

 

forrás: thekitchn.com

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Ezt a 4 élelmiszert fogyasszuk hetente

Ezt a 4 élelmiszert fogyasszuk hetente

Így együnk finomat is, egészségeset is télen
Ezért együnk rendszeresen mandulát

Ezért együnk rendszeresen mandulát

Számtalan előnye mellett ma például azért is, mert Nemzeti Mandula Nap van! (persze ez is az USA-ban :) )
A 8 legjobb ital lefekvés előttre

A 8 legjobb ital lefekvés előttre

Az optimális éjszakai méregtelenítéshez

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!