Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Így lehet egészségesebb egy kerti parti

Dietetikusunk 8 tippje
2017. June 24.

A nyár a közös grillezések, bulizások, a nyaralás, a pihenés, a strandon elfogyasztott lángosok és a kerti partik időszaka. Ugyanakkor a bikiniszezoné is, amikor igyekszünk legjobb formánkat hozni, hiszen ekkor takar minket a legkevesebb ruha. Mindannyian szeretnénk úgy kikapcsolódni, hogy annak nem látjuk káros hatásait magunkon, ebben segít, ha megfogadod az alábbi pontokat:

  1. Készüljünk előre!

A kerti partira való felkészülés már aznap reggel megkezdődik (vagy még korábban). A takarítás, rendrakás, vásárlás, előpakolás mellett fordíts egy kis időt magadra is. Érdemes előre látnod, hiszen nincs kizárva, hogy másnap az ágyból kikelni sem lesz erőd, nemhogy elmenni a szokásos aerobik órádra. Sokat tehetsz magadért azzal, hogy már aznap délelőtt, vagy közvetlen a parti előtt elmész edzeni. Ezzel nemcsak az egészségedért tettél, de levezetve a stresszt, nyugodtabb, és ezáltal jobb társaság is leszel az este.

  1. Együnk aznap

(Így lesz erőd az előbb említett edzéshez is, úgyhogy hajrá!) Ha csak egyszer eszel egy nap, az azzal fenyeget, hogy este sokkal többet fogsz fogyasztani, mint egyébként tetted volna. Könnyebben elveszíted a mértéket, sőt, felhatalmazva is érezheted magad arra, hogy mindent magadba tömj az asztalról, hiszen egész nap éhségtől kopogó szemekkel vártál erre.

  1. Hús

Válassz soványabb húsokat, halakat, csirkét, vagy pulykát. Ha ragaszkodsz a négylábúakhoz, akkor inkább a zsírszegény változat mellett tedd le a voksodat.

  1. Zöldségek

Mint arról múlt héten is írtam, a zöldségfogyasztás elengedhetetlen része az egészséges táplálkozásnak, és ez egy baráti összejövetelen sincs másképp. Ha hozzászoksz az ajánlott zöldségadag elfogyasztásához, már fel fog tűnni, ha valami még hiányzik a tányérról. Ezért a kertipartin legyen legalább egy nagy tál saláta behűtve az asztalon, és a grillezni valók között zöldségek, például patisszon, cukkíni, padlizsán, de még a sült céklát is érdemes kipróbálni.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

  1. Köretek

Mivel salátával nem viszel be elég szénhidrátot, (márpedig a szénhidrát fontos összetevője az étkezésnek) a tányér harmadik harmadát, (a hús és a zöldségek után) ajánlott valamilyen lassan felszívódó szénhidrát alapú körettel kiegészíteni. Ez lehet bulgur, köles, hajdina vagy barna rizs.

 

  1. Desszert

Gyakran elkerülhetetlen, hogy felbukkanjon a fogyókúrázók számára talán legnagyobb kihívást jelentő desszert is. Akár némi feleslegtől szeretnél megszabadulni, akár csak figyelsz az egészségedre, érdemes tudatosan választani ebben az esetben is. Mivel itt a nyár, számtalan gyümölcsből válogathatunk. A legjobb, ha friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát eszünk, amit citromlével öntözünk, de nem teszünk hozzá még cukrot, vagy tejszínhabot. Ha mindenképpen sütni szeretnénk valamit, akkor csináljunk olyan süteményt, amely sok gyümölccsel készül. Sütésnél használjunk egy-két kanállal kevesebb cukrot- vagy inkább édesítőszert-, teljes kiőrlésű lisztet, és vaj helyett margarint, túróból pedig a zsírszegény változatot

  1. Koccintás egymásra, a nyaralásra, a sikeres vizsgákra, az új munkahelyekre, a frissen kötött, és a régóta tartó szerelmekre…

Ha már okot találtunk az ünneplésre, csak az maradt hátra, hogy mit töltsünk a pohárba. Lehetőleg kerüljük az édes koktélokat, amiben meglepően sok cukor bújik meg, a töményeket (az alkohol önmagában is rengeteg kalóriát tartalmaz), és amennyire lehetséges, a söröket is, hiszen ezekből könnyebb többet fogyasztani, és túl sok kalóriát bevinni. Válasszunk szárazbort, ebből is legszerencsésebb a minőségi vörösbor.

  1. Mérték, mérték, mérték…

A fentiek után ellentmondásosnak tűnhet, hogy egészséges ember számára nem létezik tiltott étel, csak nem ajánlott mennyiség. Ez azt jelenti, hogy legfontosabb a mértéktartás, hiszen akármilyen sovány hússal is rosszullétig eheti magát az ember. Ha az fenti hét tanács egyszerre még sok számodra, akkor a szemed előtt a mértéktartás lebegjen az elsődleges szabályként, utána kezdd a többi ponttal való barátkozást. Egy szó, mint száz, a kerti partira úgy tekintsünk, mint egy remek lehetőségre, hogy végre a szeretteinkkel lehetünk, és ne úgy, mint egy alkalom, amikor felhagyunk minden mértéktartással és degeszre esszük magunkat. És végül jó szórakozást kívánok a következő partira, de előtte nézzétek át az alábbi recepteket, praktikákat:

5 szuper recept grillezéshez

4 étvágygerjesztő hozzávaló

Grillezési praktikák 

 

 

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!