Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

7 sütési tipp amit neked is tudnod kell

Igazság szerint nem vagyok egy sütőmágus, inkább főzni szeretek, így aztán mindent, ami egyszerűsíti vagy megkönnyíti a sütést, szívesen látok. Az évek során össze is állt egy szép kis gyűjtemény, amiből most néhány tippet meg is osztok veletek.
2017. May 7.

Forma-para

Sok amerikai recept itthon nem szokványos méretű sütőformát javasol. Én pedig azt javaslom, térj vissza a matekhoz: a térfogatszámítás lesz a legjobb barátod. Ha négyzet, ha henger, ha téglalap, kapd elő a számológépet és számolj, majd annyival több, vagy kevesebb tésztát készíts, amennyivel a te formád nagyobb vagy kisebb.

 Könnyű dekor

Csoki. Legalább háromféleképpen dekorálhatsz vele: olvaszd meg, és máris két választásod van, vagy belemártod, amit akarsz, vagy meglocsolgatod vele a kész sütit, szép szálakat is húzhatsz, vagy nyakon is öntheted vele. Ha pedig rusztikus díszt akarsz, csokiforgácsot készíts késsel, vagy zöldséghámozóval.

 

A legjobb keksz

Nekem a legjobb csoki csipszes keksz nem omlós, morzsálódós, hanem nyúlós. Az előbbi textúrához egyértelműen vaj kell, na de a másodikhoz? Krémsajt!!! Egész egyszerűen kicserélem az összes vajat krémsajtra, és voilà!

 

Vékony tészta

Tésztát nyújtani nem mindig könnyű, a megfelelő vastagságot egy tarte-nál eltalálni pedig még annál is nehezebb. Régebben igénybe vettem némi tárgyi segítséget, ami egy pénzérme volt. Olyan vastagra nyújtottam a tésztát, mint egy 50 Forintos, ma pedig már gyakorlott nyújtó vagyok, és megy a szemmérték is.

 

Sütőpapír a joker

 7 sütési tipp amit neked is tudnod kell

 

A sütőpapír egy olyan hozzávaló a sütésnél, mint a liszt. Ha tortát sütök, akkor is, ha kekszet, akkor is, ha muffint, és elfogyott a muffinpapír, akkor is, ha vékony csokicsíkot akarok húzni, akkor is (kis borítékot hajtogatok és lecsippentem a sarkát), ha gyümölcsöt, zöldséget pirítok a sütőben, akkor is, ha kis csomagocskában gőzölök, akkor is. Ha valamit grill alatt sütök, na akkor viszont nem. Elvégre nem kívánom magamra gyújtani a konyhát…

 

Hagyd a csokit

 Van, amikor a csokit békén kell hagyni. Meg lehet nyugodni, csak arról beszélek, hogy néha kakaó kell a csoki helyett, egész egyszerűen azért, mert intenzívebben csokis ízű. Persze gondoskodni kell a megfelelő nedvességutánpótlásról több vajjal, olajjal, cukorral. De ez nem állhat az erőteljesebb csokiíz útjába, ugye?

 

 Locsolni nem csak a virágokat kell

 Ha nagyon kiszárad a piskótám, vagy bármilyen kevert tésztám, szépen meglocsolgatom. Frissen is néha megteszem, valamilyen, a krémhez illő folyadékkal, például ha eperkrémes sütit készítek, akkor kevés eperlekvárt viszonylag sok vízben felfőzök, turmixolom is ha kell, hogy ne legyen darabos, lukakat szúrok a tésztába, és locsolok. Van, hogy – urambocsá’ – alkohollal, és van, hogy ezt a joghurtos citromos sütit citromhéjjal ízesített sziruppal – utána pedig rácsorgatom a mázat.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A legkívánatosabb uzsonna és/vagy rágcsálnivaló: Tökjó, a sajtos rúd

A legkívánatosabb uzsonna és/vagy rágcsálnivaló: Tökjó, a sajtos rúd

Gyorsan elkészíthető, sokoldalú és nagyon finom
9 technika, amelyeket egy otthoni szakácsnak is illik tudnia

9 technika, amelyeket egy otthoni szakácsnak is illik tudnia

"Az olcsóbb húsnak egyáltalán nem híg a leve, sőt." Horvát Sára kisokosa.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!