Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

5 tipp, hogy mindig tiszta legyen a konyhánk

Trükkök, melyekkel a vendégeinknek úgy tűnhet, hogy itt non-stop takarítás van.
2018. August 7.

1.Takarítsunk rendszeresen

Ez az alapelv a gyakorlatban nem is olyan fárasztó, mint amilyennek elsőre tűnik. Gondoljunk csak bele, hogy melyik a könnyebb: rögtön letörölni a kifröccsent kávét a pultról vagy vegyszerrel, dörzsöléssel tisztítani, mert már hetek óta pacás. Inkább tegyünk kis lépéseket minden nap, így nem kell rettegve számolni a napokat a nagy takarításig.

Töröljük fel a foltokat, amint kicsöppennek, rakjuk a helyükre az alapanyagokat, evőeszközöket, seperjük fel a padlót, vigyük ki a szemetet.

2.Legyen üres a mosogatónk

Könnyű lefekvés előtt ott hagyni a mosatlant, azzal a mondattal, hogy „majd holnap reggel elmosom”. De az egy fazékból ezzel a hozzáállással lassan öt lesz, és így már egy félórás elfoglaltságot tesz ki a mosogatás. A mosatlanhegy egyébként nem is jó látvány, az odaszáradt maradék pedig bacitelep, és egyre nehezebb tőle megszabadulni.

A mosogatógépet is indítsuk el, ne hagyjuk benne sokáig állni a mosatlant. Mosogatás után pedig pakoljuk el az eszközöket, ne porosodjanak.

3.Ne halmozzuk az eszközöket

Nem feltétlenül van szükségünk 3 bornyitóra, 10 fakanálra, 30 sütiformára. Ezek csak a helyet foglalják, zsúfoltnak tűnik tőlük a konyha, sőt, nincs hely az új, hasznos eszközöknek.

Jó trükk a selejtezéshez: ragasszunk egy kis ragasztószalagot minden eszközünkre. Amint használjuk, vegyük le róla a tapaszt. Amin félév múlva is van ragasztó, azokat ajándékozzuk el, vagy adjunk túl rajtuk.

4.Ne hagyjunk elől sok dolgot

Legyen minden gépnek helye a szekrényben, vagy a kamrának. Ha elöl vannak, hamarabb koszosodnak, emellett zsúfolt hatást keltenek – főleg a kisebb konyhákban.

5.Időszűkében tettessük, hogy rend van

Tényleg vannak azok a helyzetek, amikor a héten egy pillanatunk sincs elmosogatni, vagy letörölni a kávéfoltot. Ha egy ilyen hét péntek estéjére vendégek jönnek, és már csak pár percünk van az érkezésükig, dobjuk be a mosatlant a gépbe, seperjünk fel gyorsan, töröljük át a pultot. Tettessük, hogy ragyog a konyha.

via: The Kitchn

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Így használjuk a zuhanysapkát a konyhában

Így használjuk a zuhanysapkát a konyhában

Mondjuk, miért érdemes ezt a szállodai ajándékot hazavinni magunkkal.
Íme, egy varázsszám a takarításhoz

Íme, egy varázsszám a takarításhoz

Jegyezze meg a 20-as számot!
Tippek kis konyhához

Tippek kis konyhához

Nem kell rögtön lemondani a konyháról, ha nem nagy. Apró trükkökkel nyújthatunk rajta.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!