Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Könnyítsd meg az életed a konyhában!

2018. December 3.

Íme egy csokor szuper tipp, hogy megkönnyítsük a dolgotokat a konyhában, főleg így az évi végi hajrá kellős közepén. Egyszerű, de nagyszerű ötletek, érdemes beépíteni a mindennapokba.

1.Ha a húst rövid időre betesszük a fagyasztóba, sokkal könnyebb lesz vékonyra szeletelni.

2. A friss gyömbért kanállal is megpucolhatjuk. A kanál hegyét használjuk pont úgy, mintha hámozókés lenne a kezünkben. Ebben a módszerben az a legjobb, hogy nem vész kárba gyakorlatilag semmi az értékes gyömbérből.

3. Cérnát a konyhába! Segítségével szeletelhetünk piskótalapot, süteményt, sőt még puhább, zsírosabb fajtájú sajtokat is.

4. A süteményekhez szánt vajat tartsuk a fagyasztóban. Felhasználáskor ne vágjuk, hanem reszeljük, forgácsoljuk, így jobban keveredik a liszttel.

5. A maradék kávét fagyasszuk le, nagyszerű jegeskávé készíthető belőle.

6. Ha a borunk nem megfelelő hőmérsékletű, de már szervíroznánk, egyszerűen dobjunk fagyasztott szőlőszemeket a poharakba, hogy lehűtsük. Nem mellesleg nagyon jól is mutat az így felszolgált ital.

7. A banánt meghámozva fagyasszuk le – fagyottan szinte lehetetlen leszedni a héját –, szuper lesz smoothie alapnak. Dobjuk a turmixgépbe, adjunk hozzá tejet, joghurtot, gyümölcsöket, majd jól mixeljük össze.

8. Ha csilit készülünk aprítani, fújjuk be előtte a kezünket tetszőleges növényi olajjal, így a csili olaját már nem fogja beszívni a bőrünk.

9.A főtt, leszűrt tésztát hagyjuk a szűrőben, és tegyük alá egy lábasban a főzővizét. A felszálló gőz hatására a tészta forró marad, valamint nem fog összeragadni.

10. Ne pazaroljuk a bort! Ha van egy kis maradékunk, fagyasszuk le, később fel tudjuk használni szószokhoz és mártásokhoz.

11. A kenyértartóba tegyünk egy zellerszárat, ettől még további 1-2 napig friss marad a péksütemény.

12. Ha túlsóztuk a levest vagy a pörköltet, csak dobjunk bele egy nyers, meghámozott krumplit, kb. 10 perc alatt felszívja az összes sót.

13. A pattogatni való kukoricaszemeket 10 percre áztassuk vízbe, majd szűrjük le. Így gyorsabban kipattog és puhább is lesz a házi készítésű pattogatott kukorica.

14. A főtt burgonyát tegyük hideg vízbe, ezután nagyon könnyen, akár az ujjainkkal is megpucolható lesz.

15.A banánokat egymástól, illetve a többi gyümölcstől is elszeparálva tároljuk, így jóval lassabban romlanak majd meg.

 

Forrás: yuppiechef

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók