Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

12 teendő reggel az egészségünkért

A nap megkezdése előtti percek remek én-pillanatok lehetnek.
2018. April 9.

1.Igyunk meg egy nagy pohár vizet

Két nagy előnye is van annak, ha megfelelő mennyiségű folyadékot viszünk be: gyorsul az anyagcsere, valamint hidratálttá tesszük a szervezetünket. Hosszú alvás után muszáj folyadékot bevinnünk, hogy rehidratáljuk a szervezetünket.

2.Egészséges és tápláló reggeli

Nemcsak energiát ad, de jobban tudunk koncentrálni, és a memóriánkat is javítja. Ha többnyire rohanósak a reggeleink, készítsük össze előre előző este a reggelit, hogy csak ki kelljen kapni a hűtőből.

3.Ne telefonozzunk – hacsak nem rendkívül fontos

Ne a telefonunk legyen az első dolog, melyhez ébredés után nyúlunk. Hagyjunk időt a szemeinknek, hogy kitisztuljanak, a testünknek, hogy felébredjen. Nyújtózzunk, vegyünk néhány mély levegőt, majd keljünk ki az ágyból a telefonunk nélkül.

4.Vessük be az ágyunkat

Akik ezt mindig megteszik, úgy vélik, hogy így egyszerűbb a nap többi feladatát is elvégezni: ez az első apróság, amelyet rendbe kell rakni, ezután már minden könnyen megy.

5.15-30 perc csak magunkra

Sokkal jobb úgy kezdeni a napot, ha magunkkal foglalkozunk. Szánjunk egy kis időt olyan tevékenységre, amelyet szeretünk (rajzoljunk, énekeljünk, fussunk).

6.Legyünk együtt azzal, akit szeretünk

Sétáltassuk meg a kutyánkat, mosolyogjunk rá a szobatársunkra, hívjuk fel a nagyszülőket (úgyis koránkelők), vagy írjunk rá a testvéreinkre.

7.Alakítsunk ki egy bőrápolási rutint

Bőven elég 4-5 lépés, néhány bőrápoló eszköz, és máris ragyogóbban indul a napunk. Lazább reggeleken pedig előkerülhetnek a nyugtató, hosszabb hatású arcmaszkok is. Az arcunkon kívül ne hanyagoljuk el a testünket sem, ápoljuk a lábainkat, és a kézfejeket is – ezek főleg a hideg időben könnyen kiszáradnak.

8.Csomagoljunk ebédet

Az otthonról vitt étel nemcsak költségkímélő, de egészségesebb is, mint a menzán, vagy a gyorsétteremben bekapott falat.

9.Takarítsunk egy kicsit

Nem azt mondjuk, hogy kedd reggel 6-ra kell időzíteni a nagytakarítást! Elég a ház egy szegletében port törölni, rendet rakni, kicsit pakolászni. Nem kell rászánni többet 15 percnél. Hazaérve pedig már nem vár minket ez a feladat.

10.Készítsük elő a vacsorát

A hétköznap esti vacsiknak nem kell bonyolultnak lenniük, hiszen időhiányban nem is lehetnének azok – csak ha nem akarunk kipurcanni. Dobjuk össze már reggel az alapokat, hogy csak be kelljen tolni a húst a sütőbe, vagy csak össze kelljen állítani a milánói makarónit.

11.Készítsünk listát a teendőinkről

Ébredés után legtöbbünknek rögtön eszébe jut az a rengeteg teendő, mely elvégzésre vár. Írjuk le ezeket, rendszerezzük fontossági sorrend szerint, és máris könnyebb megoldani a feladatokat.

12.Mozgassuk meg a testünket

A reggeli edzések csökkentik a stressz szintjét, emelik az endorfinokat, és beindítják az anyagcserét. Legyen ez egy pár kör kint, a friss levegőn, néhány jógapóz a nappali közepén, esetleg egy reggeli aerobik óra – a lényeg, hogy mozogjunk. Plusz egy előny, hogy nem kell 6-kor, munka után, kimerülten izzadni a zsúfolt kondiban.

forrás: The Zoe Report

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

5 tipikus kifogás, hogy miért nem eszünk reggelit

5 tipikus kifogás, hogy miért nem eszünk reggelit

Te nem reggelizel? Hát nem, mert…
Erre a reggelire esküszik a Harvard Egyetem egyik doktornője

Erre a reggelire esküszik a Harvard Egyetem egyik doktornője

Mindössze 3 remek összetevőből áll a napindító fogás
Nagyon nem ajánlott kihagyni a reggelit

Nagyon nem ajánlott kihagyni a reggelit

Szakértők elmondták, hogy miért nem

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!