Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

10 furcsa, hűtőszekrénybe nem illő dolog, amit érdemes mégis ott tárolni

Nem ételek, nem italok, mégis hűtőbe velük!
2018. január 20.

Szépségápolási termékek

1.szemkörnyékápoló: A táskák enyhítésére reggelente jól jön a hideg, így a krémek is mehetnek a hűtőbe.

2.szemceruza: A hideg jobban megszilárdítja a ceruza közepét, így pontosabban tudunk vele dolgozni.

3.körömlakk: Igaz, a hideg megnyújtja a lakk „élettartamát”, ugyanakkor megnehezíti a felvitelét. Azokat a lakkokat érdemes hidegre tenni, melyeket ritkán használunk.

4.organikus és természetes kozmetikumok: Mivel ezekben nincsen tartósító, ezért muszáj hűvös helyen tárolni.

Ruházati cikkek

5.harisnyák: Egyesek szerint megerősíti az anyagot, így nehezebben lyukad ki. Áztassuk be a harisnyát, tegyük műanyag zacskóba, majd egyenesen a hűtőbe egy éjszakára. Másnap hagyjuk felengedni, és viselhetjük is.

6.farmernadrág: Állítólag a farmer akkor igazán jó, ha sose mossuk. Mikor elkezdenek kissé löttyedni, rakjuk be a hűtőbe rövid időre – ez felfrissíti,

7.ha ragacsos folt került a ruhára: Ne aggódjunk, ha rágóba ültünk. Rakjuk foltos ruhát a hűtőbe, várjunk, míg a ragacs megdermed, majd könnyedén kapargassuk le.

Egyéb

8.lezárt boríték: Rakjuk hűtőbe 1-2 órára, mely alatt a ragasztóanyag elveszti tartását. Mikor ismét szobahőmérsékletűre melegedett a boríték, visszazárhatjuk – kíváncsiskodóknak remek trükk.

9.virág: Sok virágárus is alkalmazza ezt a trükköt. Hogy tovább frissek maradjanak a vágott virágok, rakjuk azokat hidegre.

10.párnahuzat: Műanyag zacskóba csavarva rakjuk a hűtőbe. Friss és ropogós lesz, mint a frissen mosott.

forrás: The Kitchn

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Hűtőbe kell-e rakni a tojásokat?

Hűtőbe kell-e rakni a tojásokat?

Meglepő tények a témában
Egy eszköz, amellyel rengeteg helyet spórolhatunk a hűtőnkben

Egy eszköz, amellyel rengeteg helyet spórolhatunk a hűtőnkben

Rengeteg módszer van, amelyek alapján rendet tarthatunk a hűtőnkben, de íme 4 ok, hogy miért épp ebbe rakjuk az alapanyagokat
Milyen ízesítőket, szószokat tegyünk a hűtőbe és melyeket ne tartsuk ott?

Milyen ízesítőket, szószokat tegyünk a hűtőbe és melyeket ne tartsuk ott?

A legmegfelelőbb íz és állag eléréséhez fontos tisztában lenni azzal, hogy a különböző ízesítőket (méz, ketchup, stb.) hol kell tárolni

Napi ajánlatunk

Top videók