Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: Vimola Dóra

HellóAnyu!, Budapest

A HellóAnyu!- ban ugyanúgy a kis (nagy) gyerekkel lehet az ember, csak közben lehet kávézni, beszélgetni, barátnőzni, tornázni, filmet nézni, táncolni, enni-inni és nem utolsósorban nem otthon lenni!

Gyerekbarát helyek vannak a városban. Néhol még pelenkázó is akad, a gyerekmenü pedig egyenesen bevett szokás. Olyan hely azonban, ami azért született, hogy a szülők kiszabaduljanak saját és hasonlóan kisgyerekes ismerőseik lakásából, házából, nemigen akadt. Van gyerekmegőrző, gyerekmosdó, pelenkázó, tornaterem, kreatív szoba a gyerekeknek, amíg a szülők (általában anyu) ügyet intézhet, borozhat, barátnőzhet, dolgozhat ebben a praktikus elrendezésű, ökokávézóval rendelkező közösségi térben.

Helyi és friss

A HellóAnyu! nemcsak egy “hely”, hanem egy olyan hely, ami a gyerekek második (harmadik) otthona is lehet, ahol nevelő célzattal is élnek a kávézó-közösségi tér működtetői. A kávézóban kizárólag magyar kistermelők friss alapanyagaiból készülnek a finomságok. Ezek többnyire hideg ételek: szendvicsek, joghurtok, saláták. Vannak azonban minden igényt kielégítő édességek is, melyek szintén a helyes irányba terelik a gyerekek táplálkozási szokásait. Meleg baba-mama menüvel is várják az időhiányban szenvedő anyukákat. A kávé mellé kérhetünk szója-, rizs-, zab- és kókusztejet. A színezékekkel és tartósítószerekkel túlfűtött üdítők helyett csak helyben készült házi szörpöt ihatunk. Bor van, hangulat van. A kisgyerekes anyukáknak nem kell választaniuk a “felnőtt” vagy “gyerek” programok közül, most már van egy hely, ahol ötvözhetik a kettőt. Külföldön bevált, itthon is be fog! 

Elérhetőségek és nyitvatartás

Cím:
Budapest, Csányi utca 7, 1077
Weboldal:
Hétfő - Péntek:
10:00 - 18:00
Szombat:
10:00 - 18:00
Vasárnap:
Zárva

Egyéb információk

https://www.facebook.com/pages/Hell%C3%B3anyu/180819375449493?fref=ts

Étterem a foursquare-en

647
Személy járt itt
Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Pesztós-sajtos koszorú

Az egyik legtutibb partikaja ez a pizzatészta alapú koszorú! Nemcsak finom, hanem a középre tálalt tetszőleges mártogatóssal nagyon mutatós is, házibulikon az asztalon a helye!